+36‭ 30 847 4018‬

ugyfelszolgalat@kinva.hu

(Új) Pasztellfestés 1. Kezdő Online Tanfolyam

Tanfolyam végén mindent tudsz a pasztellfestésről!

Nap

:

Óra

:

Perc

:

Mp

Ma: Kacérkodsz a gondolattal, Holnap: Mindent tusz majdl

1. előny: Az akvarell ára

Az előző bejegyzésemben melyet itt olvashatsz arról írtam, hogyan kattantam rá az akvarellezésre. Bár sokak szerint az akvarell a legnehezebb festőtechnikák egyike, valóság az, hogy nem kell tőle megijedni, hiszen bár kétségtelenül okozhat nehézségeket, de igazából éppen ez a legegyszerűbb technika.

A legtöbb nehézséget az szokta okozni, hogy nehéz javítani ha elrontjuk. Szerencsére valójában erre is léteznek megoldások. Továbbá sokan nehéznek találják az akvarell festék irányítását, uralását a papíron. Valójában pedig egyrészt éppen ebben rejlik ennek a műfajnak a bája.

Az irányítást sem nehéz megérteni, hiszen csak a víz „működését” kell megérteni, megismerni és máris rájövünk az egésznek a titkára.

Az akvarell festés mindene a víz.

Ha értjük a víznek a működését akkor mindent meg tudunk oldani.

Ha utána számolunk, akkor talán még az is kijöhet, hogy a legolcsóbb is. Persze ez sok mindentől függ, de egy biztos, egy egyszerű kezdő felszerelés esetén ennek a technikának lehet a legkisebb beruházás igénye. Aztán persze az ember idővel mindig beszerez pár új dolgot de elkezdeni tényleg egyszerű és olcsó. Ez pedig már ha azt vesszük önmagában is előny lehet.

Ez már egy jó kezdés, és milyen egyszerű…

Gyakorlatilag 8-12 szín és kb. 3-4 ecset elég a kezdéshez, meg egy akvarell tömb és kész. Ezen kívül minden más szükséges holmit fellelhetünk a háztartásban is.

De ami miatt én magam igazán előnyösnek és érdekesnek tartom az akvarell festést az a könnyed lazaság amit ez a műfaj magában hordoz.

2. előny: Az akvarell könnyedsége

Az akvarell festés nemcsak megjelenésében könnyedebb mint más médiumok, de kivitelezés közben is könnyedebbek érezzük. A technika sajátosságából fakad az a laza, könnyed és sokszor gyors, lendületes ecsetkezelés ami szükséges a nedvszívó papíron a gyorsan párolgó vízzel való munkához.

Ez a fajta könnyed lazaság az, aminek a szükségességét pl. mindig hangsúlyozom olaj és akrilfestő tanfolyamaimon is. Ez az amit olajjal és akrillal sokaknak nehéz elérni, pedig szükséges lenne a szintlépéshez.

Ezen a ponton pedig érdemes elgondolkodni az akvarell technika gyakorlásán, hiszen ott szinte természetesnek vesszük, szinte magától ráérzünk erre a munkamódszerre. Miután pedig akvarellezés közben ezt megtapasztaljuk, megszokjuk, akkor már könnyebb lehet ezt átültetni az olajfestészet folyamatába is.

3. előny: Az akvarell lazúrossága

Mivel az akvarell festék különlegessége és egyik lényege az áttetszőségben rejlik, emiatt itt nem szokás (na jó, néha azért szokás pl. fehér gouache-al) fehér festéket használni, helyette a papír természetes fehérségét és a festék áttetszőségét, valamint hígítását használjuk ki a fehér és a világos színek megjelenítéséhez. Ez pedig gyakorlatilag megegyezik az olajfestészetben megismert többrétegű, áttetsző lazúros festőtechnikával. Csak éppen míg az olajfestésnél erősen megfontoljuk, hogy nekiálljunk e egyáltalán egy lazúros képnek, hiszen a rétegek közötti több napos száradási idők kivárása miatt, hetekig tarthat egy lazúr technikával festett olajfestmény kivitelezése. Ezzel szemben akvarellel ugyanez akár 1-2 órán belül is végigvihető.

Tehát igazából rengeteget gyakorolhatjuk a lazúr technikát akvarellel és ezt a tudást „átmenthetjük” az olajfestészet gyakorlatába is, hogy ott kamatoztassuk.

4. előny: Az akvarell tervezési igénye

Az akvarell festés folyamatában fontos szerep jut a tervezésnek. Pont amiatt szükséges, mert itt pl. előre tudnunk kell mit hagyunk meg festés közben fehéren, üresen a papíron a fehér és világos színek prezentálásához. Ez pedig sokszor komoly tervezést igényel, ami gyakran egy alaposabb előrajzzal is párosul. Így egyszerre gyakoroljuk a rajzot és a tervezést, sőt a kép komponálását is. Amit valljunk be, olaj és akrilfestés esetén sokszor elhanyagolunk, hiszen ott úgyis minden javítható, letörölhető, átfesthető stb. Ennek a megfontoltabb tervezési gyakorlatnak (azért ettől nem kell ám megijedni) a hozadékát ugyancsak érvényesíteni lehet az olaj és akrilfestésben, vagy egyéb festőtechnikák esetén is.

5. előny: Az akvarell vázlatok és a mobilitás

Nem véletlen, hogy a legtöbb utazó festő akvarell és gouache festéket használ miközben vázlatokat készít. Hiszen ezt a festékfajtát mintha kifejezetten a vázlatfestés számára fejlesztették volna ki. A gyors száradás, a kis felszerelés igény, a hordozó anyag azaz a papír könnyűsége lehetővé teszi, hogy szinte mindenhová magunkkal vihetjük az akvarell vázlat készletünket. Amely jellemzően egy vázlatfüzetből, néhány színt tartalmazó mobil palettadobozból, pár ecsetből, törlőruhából egy palack vízből és 1-2 vizes edénykéből áll mindössze. Emiatt ez egy könnyű felszerelés amit nem kényelmetlen hosszabb túrák esetén sem magunkkal vinni. Így bármikor kéznél lehet ha kedvünk támad valami látnivalót megörökíteni, megfesteni. Mivel szinte percek alatt megszárad, így a kész festmény, festmények szállítása sem okoz gondot, mint pl. az olajfestmények esetén tapasztalható. Tehát jó vele vázlatolni, sőt, kifejezetten meg lehet általa szeretni a vázlatolás gyakorlatát is.

6. előny: Az akvarell játékossága

Az akvarell egy könnyed játékos technika, és ennek van egyfajta pszichológiai vonatkozása is. Miközben akvarellezünk és „játszunk” kevésbé vesszük komolyan a dolgokat, és ennek köszönhetően a kudarcokat is könnyebben fogadjuk, vagy éppen fel sem vesszük őket. Végső soron rájövünk arra az alapigazságra, hogy a festésnek nincsen tétje, magunk miatt csináljuk, nem szabad görcsölni, nem szabad félni, hogy nem sikerül, meg elrontunk valamit, hiszen nincs jelentősége. Ezt a görcsösséget, félelmet kell leginkább levetkőzni amiatt, hogy jobb festők lehessünk! Ha ez sikerül, akkor közelebb kerülünk a célunkhoz!

Ezt a játékosságot kell megszeretnünk és megtartanunk munka közben bármilyen festékfajtával, technikával is dolgozunk később.

Éppen ezek miatt az előnyök miatt gondolom, hogy minden festőnek érdemes lehet megismerkedni ezzel a technikával, mert profitálhat belőle és segíthet abban, hogy jobb festővé váljon. De azt hiszem ha valaki elkezdi, hamar megfertőződik vele és gyorsan rákattanhat mint tettem azt éni is! 🙂

Éppen emiatt hoztam létre a KiINVA ART AKADÉMIA legújabb képzéseként az Akvarell Kezdő Online Festőtanfolyamot, amiben mindent elmondok és bemutatok az akvarellről mai szükséges a kezdéshez.

Ha tetszett a bejegyzés kérlek itt alul szólj hozzá a hozzászólások között!

A következő bejegyzésben az akvarell papírokról olvashatsz, itt megnézheted!


Már előrendelhető a KINVA könyv!!

A könyv bemutató oldalán sok információt találsz a könyvről, még bele is olvashatsz egy kicsit.

Azt is megtudhatod, hogyan juthatsz hozzá!