Az előző blogbejegyzésben itt nézheted meg megismertük a Piambura technika történetét, kialakulásának folyamatát. Ebben a cikkben pedig, magának a technikának a lényegét és a folyamatát tekintjük át.
Mindenek előtt fontos, hogy lássuk azt, hogy a Piambura technika kétféle cél közül valamelyiket szolgálhatja.
Az egyik cél lehet, hogy egy több rétegű lazúros festőtechnika kezdeti lépéseit jelentheti. Ez esetben a komplett folyamat egy részeként jelenik meg az alkotó munka közben.
A másik cél az lehet, hogy a piambura technikát nem a folyamat részének, hanem végcélnak tekintjük. Ez esetben a piambura festéssel megfestett monokróm hatású képet tekintjük a befejezett alkotásnak, és nem fejlesztjük azt tovább, színes lazúr mázakkal, színes festménnyé.
Most bemutatom a teljes folyamatot, de a hangsúly a piamburán van.
A piambura technika és a lazúr festés
Akik komolyabban foglalkoznak a festészettel, számukra ismeretes, hogy a régi mesterek gyakran un. több rétegű, lazúros festőtechnikával dolgoztak. Ennek a technikának a lényege volt, hogy akár 6-7 réteg vékony áttetsző un. lazúr réteget festettek egymásra a képen, ezzel egyfajta optikai színkeverést is létre tudtak hozni, továbbá az egymásra kerülő áttetsző rétegek, egyfajta „fizikailag is létező mélységet” adtak a képnek, amely hatás másként nem érhető el.
Piambura Technika Online Festőtanfolyam
Hamarosan indul a KINVA ART AKADÉMIA legújabb online festőtanfolyama! A képzésen a nagyszerű Adrian Gottlieb által kifejlesztett, egyedülálló szépségű Piambura Technikát tanulhatod meg!
Bővebb információért kattints az alábbi gombra!
A réteges lazúr festés első lépése az imprimatúra és az előrajz készítése volt.
Ennek egy tipikus folyamata az, amikor első lépésben egy semleges színű tónust adunk a fehérre alapozott vászonnak, jellemzően umbrával.
Majd 2. lépésben erre készítünk egy tónusos előrajzot, a piambura esetén ez is umbrával készül. Ez már umbrával van árnyékolva, a mély árnyékok ilyenkor már kialakításra kerülnek.
A 3. lépés szokott lenni a grisaille vagy verdaccio aláfestés. A grisaille általában szürke árnyalatú, umbrával és/vagy fekete továbbá fehér festékkel készül. A verdaccio esetén umbra és fekete helyett, vagy mellett zöld színt is használnak. Ennek a fázisnak a végén egy nagyon alaposan kidolgozott monokróm, barnás vagy zöldes szürke, fekete-fehér festmény születik. Gyakorlatilag úgy kell elképzelni, hogy a színértékek teljesen helyére kerülnek ilyenkor, a színes festményhez viszonyítva úgy néz ki, mint a fekete fehér fénykép a színes fényképhez képest.
A folyamat utolsó részében további 3-4, vagy akár több réteg, színes lazúrmáz kerül a képre. Ezek sárga, vörös és testszínű lazúrok. (portréfestésről beszélünk)
A piambura technikának a lényege abban rejlik, hogy a grisaille technikát nem feketével, umbrával és fehérrel készítik, hanem csak fehérrel.
Ez úgy lehetséges, hogy kétféle fehér festéket használnak.
Egy átlátszatlan, fedő fehéret, jellemzően titán fehéret, és egy átlátszó, félig fedő festéket, eredetileg ólomfehéret, ez helyettesíthető hamis ólomfehérrel, cink fehérrel, vagy Tóth Menyhért fehérrel (lithopone-al).
Az árnyékolás itt úgy történik, hogy a sötét és közép árnyékok felkerülnek az imrimatúra és előrajz folyamatában umbrával. Erre kerül rá lazúrosan alkalmazva az áttetsző fehér réteg. Az áttetsző fehér réteg alól a sötét umbra aláfestés átlátszódik, így optikai úton jön létre a szürke árnyékok kialakítása. A legfényesebb, legvilágosabb, részeknél és csúcsfényeknél pedig a fedő titánfehéret alkalmazzák.
Ez az optikai, lazúros módszer teszi lehetővé, hogy a piambura kép ilyen könnyed és légies, varázslatos hatású legyen.
Ez olyan szép hatás, ami lehetővé teszi, hogy már ezen a ponton kész alkotásnak tekinthetjük.
Abban az esetben ha a piamburát tovább akarja fejleszteni színes képpé Gottlieb, akkor a következő lépésben verdacciot alkalmaz. Gottlieb verdacciója nem egyezik meg az eredeti verdaccioval, hiszen az hagyományosan a piambura helyett van.
Gottlieb azonban ezt úgy csinálja, hogy a kész piamburára egy zöldes tónusú lazúr mázat tesz fel. Ezt követően kezdi a színes lazúr rétegek felhordása. A zöldes máz, a színes lazúrokkal együtt, további semleges árnyékokat hoz létre, ( a zöld és vörös = 3 alapszín, azaz a kék, sárga és vörös keveréke, ami semleges szürkés, barnás, tehát árnyékszínt eredményez) mivel ez is optikai mélységgel jön létre, tovább fokozza a kép lenyűgöző hatását.
Természetesen a teljes folyamatban minden réteg száradása után kerül rá a következő réteg, így olajfestés esetén egy-egy ilyen kép létrehozása, több hetes procedúra lehet.
Imprimatura és piambura
Verdaccio és első vörös lazúr réteg
Már előrendelhető a KINVA könyv!!
A könyv bemutató oldalán sok információt találsz a könyvről, még bele is olvashatsz egy kicsit.
Azt is megtudhatod, hogyan juthatsz hozzá!
Gottlieb technikája annyira inspiráló, hogy emiatt hoztam létre a KiINVA ART AKADÉMIA legújabb képzéseként a Piambura Technika Online Festőtanfolyamot
Ha tetszett a bejegyzés kérlek itt alul szólj hozzá a hozzászólások között!
Trackback/Pingback