+36‭ 30 847 4018‬

ugyfelszolgalat@kinva.hu

(Új) Pasztellfestés 1. Kezdő Online Tanfolyam

Tanfolyam végén mindent tudsz a pasztellfestésről!

Nap

:

Óra

:

Perc

:

Mp

Ma: Kacérkodsz a gondolattal, Holnap: Mindent tusz majdl

Adrian Gottlieb élete

Adrian Gottlieb a kortárs festőművészek közül az egyik kedvencem. Lenyűgöző és példamutató az az alázat, mellyel a régi mesterek festőtechnikáit és tudását igyekszik továbbörökíteni a saját munkásságán keresztül. Nem véletlenül foglalkozunk most vele, ebben a bejegyzésben, hiszen az általa kifejlesztett Piambura Technikával, magam is már vagy 8-9 éve kísérletezgetek.

Adrian Gottlieb 1975-ben született az amerikai egyesült Államokban. A festészetben korán megmutatkozott tehetsége, így természetes volt, hogy ezt a pályát választotta. Gottlieb már 15 éves korában kiállított szúlőhelyén Vermonth államban. Ezek a kiállítások fiatal kora ellenére olyan sikeresek voltak, hogy Vermont állam kormányzója is elismerte tehetségét. Egyik festményét a Vermonti egyetem meg is vásárolta.

Tehetségét jól mutatja, hogy 1993-ban országos első helyezést ért el festmény és grafika kategóriában, az „Amerikai Fiatal alkotók és Feltalálók” versenyén. Munkáit már ekkor a Washingtoni Kongresszusi Könyvtár Jefferson termében állították ki.

Adrian Gottlieb, munka közben

A képzőművészeti diplomáját a New York államban található Rochester Institute of Technology Egyetemen szerezte, az USA-ban. Már az egyetemi évek alatt világossá vált számára, hogy a modern művészeti szemléletmód és a modern festészet alkalmazott technikái nem felelnek meg egyéni törekvéseinek, és a saját művészi fejlődésének a megfelelő táptalaj a régi mesterek technikáiban, és ábrázolásmódjaiban kell keresnie.

Így hát még egyetemi évei alatt a nyarakat Firenzébe töltötte, ahol a Charles H. Cecil Studió nyári kurzusain képezte magát, itt a portréfestés és az emberábrázolás hagyományos módszereit oktatják, a látvány méretű festészettel és rajzolással együtt. Ebben az időben sokat foglalkozott a Reneszánsz és a korai Impresszionista rajz és festészet, majdnem elveszett technikáinak tanulmányozásával.

Közben, hogy képességeit magasabb szintre fejlessze, 1998-ban részt vett a Rochester Egyetem Orvosi Karán szervezett anatómiai képzéseken is. Ezáltal is fejlesztve és gyakorolva az emberi anatómiáról megszerzett ismereteit és az anatómiai rajztudását.

Majd 1998-ban a Rochesteri diploma megszerzése után, azonnal beiratkozott egy teljes 3 éves képzésre a Firenzei Művészeti Akadémiára, ahol a klasszikus Realista festészet hagyományos módszereit oktatják hasonlóan mint a Cecil Studióban. Ezeken a Firenzei akadémiákon a hallgatók nagyon erős technikai képzésben részesülnek, a realista rajz és a festészet területén. A képzésben nagy hangsúlyt kap a hagyományos  anyagismeret elsajátítása is.

Piambura Technika Online Festőtanfolyam

Hamarosan indul a KINVA ART AKADÉMIA legújabb online festőtanfolyama! A képzésen a nagyszerű Adrian Gottlieb által kifejlesztett, egyedülálló szépségű Piambura Technikát tanulhatod meg!

Bővebb információért kattints az alábbi gombra!

A Firenzei Művészeti akadémián, még hallgató korában felkérték, hogy oktatóként is vegyen részt az akadémiai munkában. Így 2000 -től 2002.-ig oktatóként is tevékenykedett.

Ezt követően Toscanában egy ideig privát tanulókat fogadott és a Firenzei Művészeti Akadémiákra való felvételire készítette fel őket.

2002.-ben az Art Renewal Center pályázatán első helyezést ért el, a díjjal járó pénzjutalom lehetővé tette, hogy újra Toscanába utazzon ahol egy ideig Maureen Hyde festűművésznél folytatott haladó tanulmányokat.

2003 nyarán tért végleg haza az Egyesült Államokba, ahol megkezdte művészi karrierjét.

Gottlieb fiatal kora ellenére hamar a figyelem középpontjába került és nem véletlenül. Festményei lélegzetelállítóan szépek, és különlegesek.

Egy Új-Mexikói művészeti magazinban így méltatták munkásságát:

Gottlieb festményei nem hasonlítanak semmilyen felismerhető mester munkáihoz, és mégis egészen biztosan ő egy művész a művészek között.  Kemény és lágy, elveszett és talált, hideg és meleg, bensőséges és tárgyilagos, egységes és változatos; megvilágított és árnyékos, reményteli és kétségbeesett, ritmikus és csendes – ez mind megtalálható munkáin, olyan mértékben, hogy Gottlieb pontosan megtartja az egyensúlyt minden ellenkező erőket, amelyek meghatározzák az emberi lényt. “

Gottlieb főleg az életből nyeri inspirációit, elsősorban portréfestőként ismerik, gyakran vállal rangos személyektől is portrémegbízásokat.

Munkáját a legnagyobb szakmai igényességgel végzi, Belga vásznakra fest, saját maga által készített olajfestékeket használ.

Műhelygyakorlata és a munkafolyamatai megegyeznek a régi mesterek által alkalmazott módszertannal. Mindemellett sokat kísérletezik mind az anyagokkal, mind a technikákkal. Festőszereit is saját recept szerint készíti, melyet egyre több felé emlegetnek úgy, hogy: „Gottlieb médium”.

Egyik legérdekesebb módszere a saját maga által kifejlesztett portréfestő eljárás, melyet Piamburának nevezett el. A „Piambura” Technikát a következő blogbejegyzésben itt olvashatod el.

Néhány gyönyörű festmény Adrian Gottlieb ecsetjéből

Piambura technika
Piambura technika

Már előrendelhető a KINVA könyv!!

A könyv bemutató oldalán sok információt találsz a könyvről, még bele is olvashatsz egy kicsit.

Azt is megtudhatod, hogyan juthatsz hozzá!


Gottlieb technikája annyira inspiráló, hogy emiatt hoztam létre a KiINVA ART AKADÉMIA legújabb képzéseként a Piambura Technika Online Festőtanfolyamot

Ha tetszett a bejegyzés kérlek itt alul szólj hozzá a hozzászólások között!