Előző bejegyzésemben a Payne szürke történetéről írtam, itt olvashatod ma az akvarellfestészet történetéről lesz szó. Az akvarellfestészet története egészen a kőkorszakig nyúlik vissza. Ismeretes, hogy az ősember a barlangok falát díszítette, különböző okker festékekkel. Az őskori ember által használt technológia az akvarell festék legegyszerűbb formája volt, hiszen gyakorlatilag kötőanyag nélkül alkalmazták a festéket. A földpigmenteket, vízzel keverve tették kenhető festékké, melyet aztán a barlang egyenetlen felületű sziklafalára felfestve ott tulajdonképpen a sziklafal egyenetlenségeit kihasználva kapaszkodott meg a festék a felületen, száradás után, mindennemű kötőanyagot nélkülözve.

A sziklafal egyenetlen felülete elég kapaszkodót kínált a festéknek, a barlangi környezet védettsége pedig együttesen lehetővé tették, hogy évezredek múltán is fennmaradjanak ezen korai alkotások.

Ezután Egyiptomban láthatunk akvarell technikákat, ahol a hieroglifák és a hieratikus írás nedvszívó papirusz tekercsekre történt, ez kedvező volt az akvarell és tus festékszerű technikáknak. D különösen Kínában alakult ki nagy hagyománya az akvarell technikáknak, ahol változatos formában alkalmazták az akvarellszerű festést és írást. Ennek a technikának alapfeltétele volt a Kínában feltalált papír készítése és a speciális Kínai kőtus használata, ami főleg fekete, de sokszor több színű, vízzel oldható, áttetsző festékanyag volt, amelyet ecsettel vittek fel a nedvszívó papírra, és egyaránt írtak és festettek is vele. A több ezer éves Kínai történelem szinte egész ideje alatt ez az anyag és technika volt a kalligrafikus írásnak és a festészetnek is a fő eszköze, emiatt Kínának a mai napig nagyon nagy tapasztalata van, a különböző akvarell technikákhoz alkalmas papírok és ecsetek előállításában.

Kínai tájkép a Qing dinasztia idejéből

A következő állomásunk a középkori Európa, ahol eleinte a kódexek díszítésére használtak vízfestékeket. Az íráshoz tustintákat használtak, a kódexeket díszítő illuminációkhoz és képekhez pedig gouache festékeket alkalmaztak. Tehát mint látható első időben Európában a vízfestéknek nem az áttetsző, hanem a fedő, gouache változata volt elterjedve.

A „tiszta” akvarell festészetben (amelyet néha „angol módszernek” is hívnak) fehéret nem használnak. Ehelyett a fehér papír festetlenül hagyott foltjait, vagy az áttetsző festék alól átütú fehér papírt használják a világos ábrázolásokra.. A színárnyalatokat és a légköri hatásokat úgy érhetjük el, hogy nedvesen, különböző mennyiségű színpigmentekkel festjük a papírt. A „mosás” néven is emlegetett technikát alkalmazhatjuk az egyes ecsetvonások minimalizálására vagy törlésére, vagy hasonló színű nagy területek létrehozására (pl. Kék ég). A művész a pigmentek vízzel való hígításának változtatásával szabályozza ezen mosások hatásait.

A modern akvarellfestészet gyökerei a reneszánsz idejéből származnak. Első jeles képviselője, Albrecht Dürer, a magyar származású, német művész (1471-1528) volt, aki sokféle akvarelltechnikával készített csodálatos állat és növénytanulmányokat és tájképtanulmányokat is. Dürer az elsők között ismerte fel ennek a csodálatos közegnek a lehetőségeit. Korai akvarell festményei a forma ábrázolására összpontosítottak, de idővel sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett a légkör megragadására. Rendkívül valósághű természeti tanulmányokat is készített, amelyek általában az akvarellt és a gouache technikákat ötvözték.

Dürer képek

A mai akvarell festészet alapjait kétségkívül az angol akvarellfestők egy csoportja fektette le, a mai napig ezeknek a hagyományoknak a folytatásaként dolgoznak az akvarellfestők világszerte. Olyan nevek ről van szó, mint pl. Paul Sandby, Thomas Girtin és William Turner. Ezek a festők az Akvarellfestészet aranykorában működtek, ami kb. a 18. század végétől a 19. század közepéig tartott. Míg eleinte főleg monokróm, vázlatolásra használtak tus és akvarell festményeket, addig az aranykorban már elkezdték a színes festékek széles skáláját alkalmazni és változatos technikákat dolgoztak ki. Ekkoriban kezdték a festékanyagokat is fejleszteni, míg kezdetben főleg enyvekkel és mézgával dolgoztak ezidőtájt számtalan új festékrecept alakult ki és a festékkészítők is ekkoriban kezdték első, készen kapható, akvarell festékeiket árulni. eleinte kis szárított „pogácsákban” árulták a festéket, később kezdték a szilkék alkalmazását, végül a 19. század közepétől a tubus feltalálását követően már tubusos változatban is forgalomba került.

Az akvarell festés gyakorlata átkerült a kontinentális Európába is és szélsebesen szétterjedt az egész világon. Népszerűségét jól jelzi, hogy végül az iskolai oktatásban is ez a festékfajta terjedt el szerte a világon. Itt kell megemlíteni a Francia iskolát is, aminek az érdekessége, hogy nem áttetsző akvarellt használnak, hanem úgynevezett „fedő színeket”. Ezt hívják Gouache festésnek. A gouache gyakorlatilag megegyezik az akvarellel, csak nem áttetsző, hanem fedő. Erről itt írtam bővebben.

Az akvarell technika legkitűnőbb hazai mesterei között olyan nagy neveket olvashatunk, mint Barabás Miklós, Zichi Mihály, id. Markó Károly, Szőnyi István, Bernáth Aurél stb.

A kontinentális Európában sokáig kevésbé volt elterjedt mint az olajfestés. A mai napig érezhető, hogy a kevésbé értő közönség számára az igazi festészetet az „Olaj, vászon” képek testesítik meg. Az akvarell technikát inkább csak az értőbb közönség becsüli. De mostanság érezhetően reneszánszát éli az akvarellfestés, rohamosan terjed világszerte és hazánkban is, ennek a különleges technikának a gyakorlása.

Még sokkal több ismeretet is megtudhatsz a KINVA ART AKADÉMIA legújabb képzéséből az Akvarell Kezdő Online Festőtanfolyam amiben mindent elmondok és bemutatok az akvarellről mai szükséges a kezdéshez.

Ha tetszett a bejegyzés kérlek itt alul szólj hozzá a hozzászólások között!

---

---