Bevezetés: amikor a festészet több volt, mint mesterség – Orazio Gentileschi
A „Nők a festészetben” sorozat célja, hogy olyan történeteket hozzon közelebb, amelyekben a művészet, az emberi sors és a rejtett tudás összefonódik. Olyan alakokról írtunk már, mint Rembrandt és Lukrécia tragikus története, Sofonisba Anguissola úttörő női pályája vagy Frida Kahlo személyes küzdelmei. Most a sorozatban újabb fejezethez érkezünk: Orazio Gentileschi világába. Az előző bejegyzésbe Orazio Gentileschi életét ismerhetted meg, ebben a videóban egy különleges festőszerről olvashatsz, amely a Gentileschi családhoz kötődik.
Az itáliai barokk mestert nemcsak festményei teszik emlékezetessé, hanem egy különleges technikai örökség is, amelyet lánya, Artemisia Gentileschi szintén magáénak tudhatott. Orazio Gentileschi titka nemcsak a kompozícióiban, hanem az anyaghasználatában is rejlett – egy különleges médiumban, amelyről kevés feljegyzés maradt, de amely a festészet történetének egyik legizgalmasabb fejezete.
A videót megtekintheted Youtube csatornámon is más a témába vágó videókkal együtt, ha ide kattintasz…
A Gentileschi titok a család öröksége
Orazio Gentileschi a 17. századi barokk festészet egyik fontos alakja volt. Műveiben a drámai fény–árnyék játék, a lírai hangulat és a különleges színhasználat egyaránt megfigyelhető. Lánya, Artemisia Gentileschi a korszak egyik legjelentősebb női festője lett, akinek neve ma már egyre inkább méltó helyet kap a művészettörténet lapjain.
De a Gentileschi család öröksége nem csupán a vásznakon mérhető. Orazio festői gyakorlatában fontos szerepet játszott egy különleges anyag: az amber médium, amelyről tudjuk, hogy nemcsak ő, hanem más korabeli mesterek is használták. A kutatások szerint ez a médium dióolaj és borostyánlakk különleges keveréke volt. James C. Groves amerikai tájképfestő és kutató részletesen elemezte a kérdést, és rekonstruálta is a receptet. Kutatása itt olvasható: James C. Groves: Gentileschi’s Secret.
Groves munkája rávilágít arra, hogy Gentileschi titka valójában családi tudás volt. Nem véletlen, hogy Artemisia is birtokában lehetett ennek a festői médiumhasználatnak, hiszen a műhelyben együtt dolgozott apjával, és a technikai ismeretek generációról generációra szálltak tovább.
A festőműhelyek világa a 16–17. században – Orazio Gentileschi műhelyében
Ahhoz, hogy megértsük, miért volt ennyire különleges Orazio Gentileschi eljárása, érdemes bepillantani a korabeli festőműhelyek működésébe. A reneszánsz és barokk idején a festők köré szerveződő műhelyek komplex világot jelentettek. Az inasok feladata volt a munka „piszkos” része: ők őrölték a pigmenteket, keverték az olajokat, főzték a lakkokat és előkészítették a vásznakat. A mesterek ugyan irányították a folyamatot, de a mindennapi anyag-előkészítés gyakran az ifjak kezében volt.
Fontos látni, hogy a festők ebben az időszakban nem szerették volna magukat puszta iparosként láttatni. Bár kézműves tevékenységet végeztek, társadalmi rangjukat az különböztette meg más mesterségektől, hogy intellektuális, filozófiai és esztétikai gondolatokkal is társították művészetüket. Éppen ezért tartották rangon alulinak a pusztán technikai feljegyzéseket: a recepteket, anyagleírásokat ritkán írták le, inkább esztétikai, filozófiai eszmefuttatásokban hagytak maguk után gondolatokat.
Éppen emiatt annyira értékes a De Mayerne-kézirat, amely részletesen beszámol Orazio Gentileschi gyakorlatáról. A 17. századi orvos és alkimista, Theodore Turquet de Mayerne feljegyzései olyan elsődleges források, amelyek bepillantást engednek a mesterek műhelytitkaiba. Ezek a ritka dokumentumok azok, amelyeknek köszönhetően ma is rekonstruálni tudjuk, mi volt Gentileschi titka.
A festők társadalmi státusza a barokk korban
A 16–17. századi festők különös helyzetben voltak. Egyfelől műhelyeik kézműves-iparos működéshez hasonlítottak: vásznat feszítettek, pigmentet őröltek, olajokat főztek, lakkokat készítettek. Másfelől azonban erősen törekedtek arra, hogy intellektuális művészekként különböztessék meg magukat az egyszerű iparosoktól.
Ez a kettősség abban is megmutatkozott, hogy a festők ritkán írtak le pontos technikai recepteket. Számukra ez rangon alulinak tűnt: nem „festői filozófiát” akartak írásban hagyni, hanem inkább esztétikai vagy morális gondolatokat. A technikai tudás inkább szóbeli hagyományként, mesterről tanítványra szállt.
Éppen ezért maradt fenn olyan kevés konkrét forrás az anyaghasználatról és technikáról. Ami hozzánk eljutott, az többnyire kivételes dokumentum, mint például a De Mayerne-kézirat, amely bepillantást nyújt a mesterek valódi gyakorlatába. A kéziratban részletesen olvashatunk arról, hogy Orazio Gentileschi hogyan használt egy különleges, borostyán alapú lakkot médiumként.
Ez a történeti forrás teszi lehetővé számunkra, hogy közel 400 év távlatából is megértsük, mi volt Gentileschi titka.
Orazio Gentileschi titka: az Amber médium
Theodore Turquet de Mayerne feljegyzései szerint Orazio Gentileschi gyakorlata különleges volt. A festő palettáján egyetlen csepp „Amber Oil of Venice”, vagyis borostyánlakk szerepelt, amelyet a festékekhez kevert. A leírás szerint ez a csepp „megpuhította” a bőrszíneket, könnyebben keverhetővé tette a fehéreket, és gyorsította a száradást. Emellett a lakkot két rész dióolajjal hígítva köztes rétegként (oiling-out) alkalmazta, amely lehetővé tette, hogy az újabb festékrétegek „lágyan, folyékonyan” simuljanak az előzőkhöz.
Ez a gyakorlat sokáig rejtély volt, mert a legtöbb gyantaalapú lakk, köztük a borostyán- és a kopál-lakk – inkább sűríti és merevíti a festéket. Hogyan lehetséges tehát, hogy Gentileschi titka éppen az volt, hogy ettől a médiumtól a festék lágyabbá, folyóssá vált?
Itt lép be a képbe James C. Groves festő és kutató, aki kísérletekkel próbálta rekonstruálni Orazio technikáját. Groves dióolajjal és lenolajjal külön-külön kevert fehér festékeket vizsgált, majd ezekhez cseppentett saját maga által készített borostyánlakkot. Az eredmények meglepőek voltak:
- A lenolajjal kevert festék valóban besűrűsödött, nehézkesebb lett, és száradás után ráncosodásra hajlott.
- A dióolajjal készült festék viszont lágy, könnyen kenhető, és rendkívül kellemesen „folyós” maradt – pontosan úgy, ahogyan azt De Mayerne feljegyzéseiben olvashatjuk Orazio munkamódszeréről.
Ez a kísérlet nemcsak Orazio Gentileschi technikáját erősíti meg, hanem meg is magyarázza, miért tapasztalhatta másként Van Dyck ugyanennek a lakk-médiumnak a hatását. Ő lenolajjal dolgozott, így a médium merevítő hatását érzékelte, míg Orazio és lánya, Artemisia a dióolaj lágyító tulajdonságait használták ki.
Groves részletes elemzése itt olvasható: James C. Groves: Gentileschi’s Secret.
A kutatás egyik legfontosabb tanulsága, hogy Gentileschi titka valójában a médium és az alapolaj megfelelő kombinációjában rejlett. Ez a tudás nemcsak technikai ügyesség, hanem műhelybeli tapasztalat és öröklött tudás volt – olyan családi örökség, amely Artemisia Gentileschi számára is rendelkezésre állt.
Copál és borostyán – két kemény gyanta a barokk festészet szolgálatában
A barokk festők így, pl. Orazio Gentileschi műhelyében nemcsak az olajok és pigmentek játszottak főszerepet, hanem a gyanták is. Közülük kettő emelkedett ki: a copál és a borostyán. Bár külsőre hasonlónak tűnhetnek, a festészeti gyakorlatban egészen eltérő tulajdonságokat mutattak.
- A borostyán (Baltic Amber) Európában könnyen hozzáférhető volt, főként a Baltikum és Németország területéről. Rendkívül kemény, nehezen olvadó anyag, amelyet magas hőfokon kellett az olajjal összeolvasztani. A belőle készült olajlakk rendkívüli tartósságáról és fényéről volt híres.
- A copál ezzel szemben főként trópusi területekről érkezett, és könnyebben volt beszerezhető a 18. századtól kezdve. Szintén kemény gyanta, de oldódása, illata és kezelhetősége más volt, mint a borostyáné.
Mindkét gyantából kiváló olajlakk készíthető volt, amelyek célja a festék szilárdítása, a fényesség növelése és a száradás elősegítése volt. Ezeket az olajlakkokat a festők kis mennyiségben keverték a festékhez vagy köztes rétegekhez.
A fekete olaj és a száradás titka
A gyanták olajban való tökéletes feloldásához és stabilizálásához gyakran alkalmaztak egy speciális segédanyagot: a fekete olajat (black oil). Ez tulajdonképpen lenolaj, amelyet ólom-oxid jelenlétében főztek. Az ólom katalizátorként működött: gyorsította az olaj száradását, keményebb és tartósabb filmet hozott létre.
A fekete olaj fontos szerepet játszott a gyantás lakkok készítésében, mert:
- elősegítette a gyanták teljes feloldódását az olajban,
- gyorsította a száradást,
- és ellenállóbb, fényesebb bevonatot eredményezett.
A copál- és borostyánlakkokat gyakran ilyen ólommal főzött fekete olajjal készítették, így váltak Orazio Gentileschi és a barokk mesterek számára megbízható és időtálló médiumokká.
Ez a technológia magyarázza, hogy miért maradhattak fenn Gentileschi és más korabeli mesterek festményei ilyen kiváló állapotban: a gyanták, a dió- vagy lenolaj, valamint a fekete olaj kombinációja együtt biztosította a rétegek szilárdságát és fényét.
A kemény gyanta olajlakk készítésének kihívásai
A barokk és reneszánsz mesterek körében a kemény gyantákból, például borostyánból vagy copálból készült olajlakkok nagy becsben álltak. Ezek a lakkok kiemelkedő tartósságot és fényt adtak a festményeknek, ám előállításuk rendkívül nehéz és veszélyes volt.
A probléma a gyanták fizikai tulajdonságaiban rejlett: a borostyán és a copál csak nagyon magas hőmérsékleten (600–700 °F, azaz 300 °C felett) volt hajlandó teljesen feloldódni az olajban. Ez a forró olajban való főzés nemcsak tűzveszélyt jelentett, hanem az olaj szerkezetét is átalakította: részben előpolimerizálódott, sűrűbbé és nehezebben kezelhetővé vált. Egy rosszul sikerült főzés során a lakk megéghetett, elszíneződhetett, vagy akár teljesen használhatatlanná válhatott.
Nem véletlen, hogy a mesterek mint pl. Orazio Gentileschi mindig inasukra vagy a műhelyben dolgozó segédekre bízták az ilyen veszélyes munkát. A műhelyekben gyakran hallani lehetett a pattogó gyanta, a forró olaj és a füstölő ólom szúrós szagát – mindez a barokk festészet „receptjeihez” tartozott.
Lágyabb utak: stand olaj és balzsamok
Mivel a kemény gyanták feldolgozása sokszor nehézkes és kockázatos volt, a festők és a lakkfőzők már korán kerestek alternatív megoldásokat. Ezek közül több a mai napig ismert:
- Stand olaj + lágy gyanta lakk: a napfényben vagy lassú melegítésben sűrített lenolaj (stand oil) kombinálva lágy gyantákkal (például mastix) sokkal egyszerűbben kezelhető médiumot adott. Ez a keverék nem igényelt extrém hőfokokat, és a festékhez adva fényt, rugalmasságot biztosított.
- Vörösfenyő balzsam (larch balsam): természetes, enyhén sűrű, gyantás nedv, amelyet már önmagában is használtak festői médiumként. Nemcsak fényt adott, hanem megkönnyítette az ecsetkezelést is.
- Velencei terpentin (Venetian Turpentine): a balzsamok közül az egyik legértékesebb volt. Különleges rugalmasságot és mély, üvegszerű fényt adott a festéknek. Gyakran kombinálták más olajokkal és lakkokkal, hogy kiegyensúlyozott médiumot nyerjenek.
Szikkatívok szerepe
A korabeli mesterek ismerték és alkalmazták a száradást gyorsító adalékokat, az ún. szikkatívokat is. Ezek általában fémoxidokból (például ólom-oxid, azaz litharge) készültek, és a lakkhoz vagy olajhoz adva jelentősen csökkentették a száradási időt.
Egy stand olaj + lágy gyanta + szikkatív kombináció tehát sokkal praktikusabb alternatívát kínált, mint a veszélyes borostyán- vagy copálolaj főzése. Nem volt olyan tartós és legendás, mint a valódi borostyánlakk, de a festők körében kedvelték, mert megbízható, könnyen kezelhető és biztonságosabb volt.
Orazio Gentileschi műhely titkok és az intellektuális örökség
A 17. század festői számára a műhely nem pusztán munkahely volt, hanem a tudás és az identitás központja. Az inasok szorgosan őrölték a pigmenteket, főzték az olajokat és a lakkokat, a mesterek pedig kijelölték az irányt és átadták a tapasztalatot. A mindennapi munka során minden apró kísérlet, minden egyes változtatás tapasztalatként rakódott a közös tudásrétegre.
Mégis, kevés írásos nyom maradt fenn ezekről a technikai kísérletekről. A festők ugyanis tudatosan törekedtek arra, hogy ne iparosként, hanem gondolkodó, intellektuális alkotóként tekintsen rájuk az utókor. Számukra rangon aluli volt pusztán recepteket vagy mérőszámokat lejegyezni. Ehelyett filozófiai, esztétikai elmélkedéseket írtak, amelyek a művészet magasabb rendű természetét hangsúlyozták.
Ez a szemlélet vezetett oda, hogy a festészeti anyagokkal kapcsolatos tudás inkább szájhagyomány útján öröklődött. Ez magyarázza, miért olyan ritka és értékes dokumentum a De Mayerne-kézirat, amely részletekbe menően ír a festékekről, médiumokról és lakkokról. Ha nem lennének ezek a feljegyzések, aligha ismernénk ma Gentileschi titkát, és valószínűleg soha nem tudtuk volna rekonstruálni az amber médium különleges szerepét.
Összegzés és átvezetés Artemisia Gentileschi életére
Orazio Gentileschi titka nem csupán egy anyaghasználati fortély volt, hanem egy egész műhelyhagyomány lenyomata. Az amber médium és a dióolaj kombinációja olyan festői szabadságot és kifejezőerőt adott, amely hozzájárult ahhoz, hogy képei fényben ússzanak és különleges atmoszférát árasztanak.
Ez a tudás azonban nem maradt pusztán Orazio privilégiuma. Lánya, Artemisia Gentileschi – a korszak egyik legnagyobb női festője – közvetlenül részesült ebben az örökségben. Nemcsak művészi témaválasztásával és személyes bátorságával vált ikonná, hanem azzal is, hogy birtokában volt annak a technikai tudásnak, amelyet apja hagyott rá.
A „Nők a festészetben” sorozat következő állomásán ezért magáról Artemisia Gentileschiről lesz szó. Olyan festőről, aki a családi műhely titkait és a saját életének drámáit egyaránt vászonra vitte, és akinek művészete a mai napig hatással van ránk.
A következő bejegyzésben Artemisia Gentileschi életét ismerheted meg, a Nők a festészetben sorozat következő részeként…
A cikkhez tartozó Youtube videó itt tekinthető meg…
A Kövess be a Facebookon…