Ahogyan a korábbi blogbejegyzéseimben már mondtam, eredetileg a művészetről szerettem volna írni, csak valahogy „elkezdett belekeveredni” a személyem is a szövegbe és hamarosan azt vettem észre, hogy a könyv, egyre inkább rólam szól.

Végül belenyugodtam, hogy ez a könyv csak „rólam akar szólni” és nem tűr meg más témát, így hát eszerint folytattam tovább az írást. Úgy látszik ezeknek a kéziratoknak ilyen a természetük, talán megvan a saját, önálló akaratuk.

Technikailag tehát elkövettem a könyvön egy csonkítást és leválasztottam róla bő száz oldalt, ami a művészeti témát tartalmazta és kiegészítettem kb. ugyanannyi tartalommal azt a maradék kb. 100 oldalt ami meg rólam szólt. Így legalább már a következő könyvemnek is megvan a kiindulási anyaga, hiszen még kiegészítem a már meglévő szöveget és kész is lesz a művészeti tematikájú könyv is.

Hogy ez mennyire komolyan így volt, azt mi sem bizonyította jobban, mind hogy az anyanyelvi lektorálás és a szerkesztés első fázisa még a csonkítatlan változaton megtörtént. Ekkor döntöttünk úgy a Bencével a szerkesztőmmel, hogy leválasztjuk a könyvről a kérdéses részt.

Tehát jó hír, azt mondják evés közben jön meg az étvágy, így hát bizonyosan lesz még legalább egy könyv. (szerintem több is de inkább kettő biztosan, mert évek óta írok egy festőszer recept könyvet, ami szintén részben készen van de egész idáig halogattam).

Már előrendelhető a KINVA könyv!!

A könyv bemutató oldalán sok információt találsz a könyvről, még bele is olvashatsz egy kicsit.

Azt is megtudhatod, hogyan juthatsz hozzá!

Megnézem

Szóval visszatérve a jelenünkbe, ez a könyv most rólam szól.

A könyv bevezetőjében írok arról, hogy szerintem mindenkinek érdemes lenne megírnia a saját könyvét, még akkor is ha végül nem kerül kiadásra, esetleg csak a család, ismerősök olvasnák. Ugyanis szerintem minden ember élete értékes, egyedi és érdekes. Tele tanulságokkal. Milyen kár hogy az a sok történetünk velünk együtt szál a sírba. Ott voltak pl. a nagyszüleim. Korán elmentek és kisgyermekként hallottam tőlük néhány történetet, pl. még a 2. világháborús éveikről. De ebből nem sokat értettem még és nem is voltak olyan bőbeszédűek a témát tekintve. Pedig mennyi mindent átélhettek, de nem csak a háború lehet érdekes, hanem az egész életük. Mennyi tudásuk, mennyi tapasztalatuk, mennyi apró-cseprő és jelentősebb történetük volt, amelyeket nem ismerhettem meg és immáron nem is tudhatom meg ezeket sohasem.

Milyen kár mindezt veszendőbe, feledésbe hagyni.

Amikor ráébredtem, hogy a kéziratom egyre inkább rólam kezd szólni, akkor elgondolkoztam azon, hogy van e értelme magamról írni, érdekel e ez bárkit is?

Honnan veszem egyáltalán a bátorságot, hogy életem delén önmagamról kezdjek el írni?

Ekkor jutottak eszembe nagyszüleim és ekkor értettem meg milyen fontos, hogy már ma leírjak magamról mindent, amit nem szeretnék veszni hagyni. Hiszen milyen törékeny az élet, milyen hirtelen, sunyin, alattomos módon érkezik meg a baj. Nem szabad hát késlekedni, halogatni, ki kell használni minden értékes percet ami adatott nekünk, és mielőbb meg kell cselekednünk mindent amit csak szeretnék megtenni életünkben.

Így hát eldöntöttem, tovább írok, mégpedig magamról.

Írtam a könyvben a gyermekéveimről, arról az öntudatlan boldogságról, mely a gyermekkor gondtalanságát jellemzi, amely összehasonlítási alap híján, a gyermek számára sokszor még akkor is jó, ha valójában nem is olyan jó. Írtam apró kis emlékezetes történeteimről, gyerekcsínyjeimről, melyekben talán semmi kiemelkedő sincs, mégis számomra fontosak voltak és megmaradtak bennem valamiért. Írtam a világra való rácsodálkozásról és azokról az emlékekről melyek meghatározóak voltak és végigkísérik későbbi életemet.

Írtam szüleimről, nagyszüleimről, kereszt szüleimről és néhány fontos emberről, akik sokat számítottak és formálták életemet. Írtam mesteremmel való találkozásról, amely meghatározta jelenlegi lényegemet.

Aztán persze dráma is volt bőven.

Gonosz emberek akik bántottak, vagy bántani akartak. Elvesztett szerelmek, csalódások és sikertelen vállalkozások. Mint mindenki másnak, nekem is sok-sok nehézség, akadály nehezítette az utamat, melyeket egyre másra le kellett küzdenem.

A titkos fejezet, „a pokoljárásom”

A könyvben van egy fejezet, amely egy olyan titkomról szól, ami beárnyékolta egész életemet és olyan súlyossággal bírt, hogy soha, senkinek nem beszéltem róla. Több évtizeden keresztül rejtegettem ezt a terhet és feleségem volt az egyetlen ember akivel megosztottam, de neki is csak több mint egy évtized, házasságban eltöltött idő után nyíltam meg ez ügyben.

Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy mindezt leírtam a könyvben. Mindaz ami addig titok, szégyen, legvigyázottabb, leginkább elhallgatott történetem volt, azt egyszer csak ott találtam magam előtt leírva, a kiadásra szánt kéziratban.

Így hát az olvasó most ezt a sötét dolgot, a pokoljárásom történetét is megismerheti a könyvből.

Hogyan szereztem magamnak családot?

Idézet a könyvemből: Ahogyan néhai mesterem mondta volt: “- A művész, az egy külön állatfajta.”

Nos, ha nem is egy külön állatfajta vagyok, de én egészen biztosan nem vagyok normális. Mármint olyan értelemben nem, hogy a legtöbb dolgot az életemben, én nem a hétköznapi módon csinálom. Nem úgy, ahogyan azt a körülöttem lévő, többi, „normális” ember teszi.

Én mindig a saját utamat jártam, mely ösvényt önállóan tapostam ki a magam számára, az élet kiszámíthatatlan, ismeretlen, sok helyütt még járatlan vadonjában.

A családdal is így tettem, hiszen a legtöbb ember családot alapít, én pedig „családot szereztem” magamnak. Hogy hogyan, azt is leírom a könyvben.

Hogyan lettem festő?

Életemben a család mellett a másik legfontosabb dolog a festészet.

Ez egy érdekes találkozás következménye volt, amely végül egész létemet meghatározta. A találkozás a mesteremmel nem egy tudatos döntés, nem egy keresés következtében történt. Hiszen akkor még azt sem tudtam, hogy ez a dolog volt az, amit egész addigi életemben kerestem. Sőt, akkor, abban a pillanatban még azt sem tudhattam hát, hogy mindent meg is leltem. Sokáig tehát, csak egy érdekes epizódnak tűnt életemben, ami aztán később odáig nőtte ki magát, hogy most, mikor az önéletrajzi írásomat küldöm a kiadónak, már mint az életemet egyik leginkább meghatározóbb dolgaként hivatkozok rá.

Leírtam hát ezeket a kalandokat is, azt az egész utat, ami odáig juttatott ahol jelenleg is tartok.

Írtam még sok mindenről, a küzdősportos sikereimről és a természetszeretetemről. Arról, mit gondolok a vallásokról, Istenről és milyen filozófiai nézeteket tettem magamévá. Arról, hogyan vakultam meg, hogyan csúsztam le és végül hogyan emelkedtem fel.

Összegzés

Életemben voltak olyan időszakok, amikor olyan sötéten láttam a világot, hogy még az is megfordult a fejemben, hogy talán könnyebb lenne kiszállni belőle. Szerencsére nem vagyok egy feladós alkat, küzdő típus vagyok, aki a végsőkig harcol, és újra és újra felálltam ha ledöntöttek. Egészen addig, míg odáig nem jutottam, hogy ma már egy sikeres embernek tarthatom magam, mind a magánéletemet, mind a hivatásomat, mind pedig az egzisztenciális helyzetemet illetően.

Ezért azt hiszem, hogy küzdelmeim és győzelmeim, kudarcaim és sikereim, egy olyan életutat szegélyeznek, amelyet példának állíthatok mások elé. Minden olyan ember elé, akik hozzám hasonlóan járják az útjukat és hozzám hasonló megpróbáltatásokon esnek át, vagy éppen csak hasonló célokat tűztek ki maguk elé.

Erről szól hát a könyvem. Egy hétköznapi ember életéről, aki talán sokszor nem hétköznapi módon cselekszik, de hétköznapi hibákat vét, melyeket sokszor nem hétköznapi módon old meg és olykor, mintha kicsit kilógna a sorból….